Webügy | Blog

Blog

Ide érdekes dolgokat írunk

Megnyitott az első Amazon Go üzlet   A kereskedelem minden területén számtalan fejlődéssel és újítással találkozhattunk már az elmúlt években – Gondoljunk csak a webshopok megjelenésére és fejlődésére. – azonban ez még csak a kezdet.   Manapság, ha bármire szükségünk van és vásárolni szeretnénk két......

Napjainkban minden egyértelműen arra mutat, hogy a modern technológiák megállíthatatlanul részévé váltak életünk minden részének. Megkönnyítik és időhatékonyabbá teszik a mindennapokat és folyamatosan kiszorítják azokat a régi, akár elavult technológiai megoldásokat, amiket eddig ismertünk. Érdekesség, hogy hiába gondoljuk, hogy szépen lassan kivesznek a ma már......

Jónéhány érvünk van, miért érdemes velünk dolgozni: Számunkra fontos, hogy kollégáinknak biztosítsunk a személyes fejlődés lehetőségét, emellett komoly gondot fordítunk arra is, hogy a munkatársak csapatként is kiemelkedő eredményeket érjenek el. Mindezt egy kellemes irodai környezetben. Feladatok: Cégek, vállalkozások telefonos és írásos megkeresése, vezetővel, vezetőséggel......

Feladat: • Kimenő hívások indítása, bejövő hívások fogadása • Érdeklődés felkeltése, igényfelmérés (nem kell értékesíteni) • Információs anyagok e-mailes kiküldése • Potenciális ügyféljelöltek adatainak továbbítása • A munka adminisztrációja Elvárások: • Eredmény és célorientált hozzáállás • Lelkiismeretes munkavégzés • Tanulékonyság • Számítógép felhasználói szintű ismerete......

Munkánk során számtalan különböző területen működő céggel találkozunk és dolgozunk együtt, így pontosan tudjuk mekkora jelentőséggel bír egy jól felépített marketing stratégia, amely az év különböző szakaszait és szezonjait veszi figyelembe. Sok vállalkozás életében kiemelt időszaknak számít az év utolsó negyedéve és a karácsonyi ünnepeket......

  Ha az elmúlt időszakban legalább egy hírportálra felment bizonyára ismerős a GDPR kifejezés. Idén május 25-től hatályba lépő rendelet mindenkit érint, mégis csak az utóbbi pár hónapban lehet róla intenzívebben olvasni. A GDPR, vagyis a General Data Protection Regulation lényegében az Európai Unió által......

Új szabályokat fogadott el az Európai Bizottság   Az elektronikus kereskedelem terjedésével a készpénzes fizetést lassacskán minden piaci területen kezdik felváltani az elektronikus fizetési megoldások. A technika fejlődésével a felhasználói igények is jelentősen átalakultak, azonban ahhoz, hogy minden akadálymentesen és biztonságosan működhessen szigorú adatbiztonsági intézkedésekre......

Mennyit árthat egy brand-nek?   Az elmúlt hetekben a különböző médiumok a H&M elhibázott marketing kampányától voltak hangosak. A reklámfotón, amely nagy port kavart, egy színesbőrű kisfiú látható, aki egy “A legmenőbb majom a dzsungelben” feliratú pulóvert visel. Sokan sértőnek és rasszistának ítélték meg a......

Ismét eltelt egy év és ahogy minden évben, a 2018-as év elején is elkészítette a Google, az elmúlt egy év legnépszerűbb kereséseinek listáját.   2017. eseménydús év volt, amely a hazai és nemzetközi keresési listákban is megmutatkozik. Nézzük mire kerestek hazánkban a legtöbben!   Top10......

A céljai eléréséhez most vissza nem térítendő támogatást vehet igénybe!   A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretein belül több aktív pályázati felhívás is vissza nem térítendő támogatással segíti a hazai vidéki vállalkozások fejlődését, hogy versenyképesebbé válhassanak a hazai piacon. Egy-egy modern szoftver,......

Közösségi média és ami mögötte van Miközben görgeted végig valamely közösségi média felület üzenőfalát sorban bukkannak elő a látványos és gyakran irigylésre méltó fotók, amelyeken ismerősök a nyaralás emlékeit osztják meg a nagyközönséggel, nyálcsorgatva nézhetjük a gusztusos vacsorákat, irigykedhetünk egy-egy szép pillanatra és magával ragadó......

Az évtized legnagyobb marketing lehetősége?   A marketing, mint fogalom vagy szakma sokak számára megfoghatatlan. Ez a maga nemében teljesen helyén való, hiszem ha valami kívül esik a látókörünkön, gyakorlati vagy elméleti tudásunkon hasonlóan bajban vagyunk. A marketing szakma és szakértői manapság nem egészen annyira......

Az ígéret szép szó! (De csak ha megtartják…) Napjainkban egymást érik a különböző online kérdések és marketing témák köré épülő oktatások, tanfolyamok, workshopok és „fejtágítók”, amelyek sok esetben nem kevesebbet, mint a csodát ígérik. Önmagában még csábító is lehet egy-egy ilyen lehetőség, hiszen az üzleti......

Mekkora segítség  a vállalkozásoknak anyagi szempontból, ha megnyerik a cég weboldalát vagy webshopját?   A kérdés több szempontból is érdekes, hiszen a weboldal készítést befektetési és megtérülési szempontból is vizsgálhatjuk. Tapasztalataink szerint az igény szinte minden hazai vállalkozásban megfogalmazódik, azonban az első gondolatok között szinte......

A legjobb karácsonyi reklámalkotások   Egy előző cikkünk alkalmával a Halloween reklámokkal már elkezdtük kibontogatni az ünnepek köré épülő reklámalkotások jellemzőit és céljait, azonban most, hogy lassan a karácsonyi ajándékok bontogatásának van itt az ideje, nézzük a karácsonyi reklámokat. A karácsonyi reklámoknál már szinte reklám......

Az elmúlt néhány évben a vásárlási szokásaink jelentős változásokon mentek keresztül, amely során az internetes kereskedelem és az általa biztosított kényelmi, valamint anyagi előnyök jelentős szerepet játszottak. A karácsonyi időszak internetes vásárlási statisztikái igen tanulságosak lehetnek a szolgáltatók számára és mindenképpen érdemes felismerni a vásárlói......

Karácsonyi vásárlási láz és az online tolongás   Fahéjas sütemény illat száll, csengő karácsonyi dallamok hallatszódnak a távolból, angyalarcú gyerekek nagy izgalommal várakoznak, míg örömmel karácsonyi ajándékokat vásárolnak szüleik… Tipikus karácsonyi hangulatfestés…a filmekben! Hazánkban is elmondhatjuk, hogy a BlackFriday megnyitotta a karácsonyi vásárlási lázat, amelynek......

Mivel rendkívül nagy igényt tapasztaltunk, már többen keresték is rajtunk és jelezték, „pénz nem számít”, csak kaphassanak belőle, a mai naptól cégünk megkezdte az értékesítést. A bevezetést rendkívüli előkészületek előzték meg, így az indulásra, minden érdeklődőt, gyakorlatilag azonnal, raktárról ki tudunk szolgálni. Termék megnevezése: Maga......

Mesterséges intelligencia az online marketingben: Chatbot-ok A jövőbe mutató modern technológiák, amelyeket a filmipar gyakran mutat be utópisztikus környezetben, már nem is annyira a jövő. Sőt… Az egyik legnépszerűbb és sokak által vitatott témakör a mesterséges intelligencia. Technológiai és elvi kérdések, viták is gyakran felmerülnek......

A 2018-as számos újdonságot hoz az online marketing területén, amely szinte kivétel nélkül minden magán és üzleti felhasználót érint valamilyen formában.   Izgalmas év előtt állunk mind a technikai újítások, mind a bevételnövelő marketing trendek szempontjából. Nézzük, hogy a 2018-ban mi a siker titka! Mielőtt......

Megújult helyszínen várja ügyfeleit a Webügy! Szeretnénk minden érintetett tájékoztatni, ebben a formában is, hogy 2018. március 01.-el új helyre költöztünk. Mivel sem ügyfeleinkre, sem kollégáinkra nem szerettünk volna jelentős terhet róni a helyváltoztatással, maradtunk a harmadik kerületeben. A régi irodánktól, mindössze néhány száz méterre......

A virtuális valóság és a kiterjesztett valóság napjainkban és a jövőben Mi a valóság? – Ez a kérdés napjainkban talán nem is annyira egyértelmű, mint amennyire elsőre hangzik. Tekintsünk el most egy rövid időre a szubjektív vagy filozófiai megközelítéstől és nézzük kicsit a jövő technológiáin......

A Google Chrome böngésző az elmúlt évben csupán csak “nem biztonságos webhelynek” címkézte meg a nem HTTPS protokollt használó webfelületeket, azonban tovább szigorodnak a biztonsági elvárások. Nézzük részletesen miről is van szó!   Mi az a HTTPS?   A HTTPS egy internetes kommunikációs protokoll, a......

VALENTIN NAPI MARKETING Minden évben az egyes ünnepeket megelőző időszakok kiemelten fontos szerepet töltenek be marketing szempontból, amely elsősorban a kereskedelem és a szolgáltatóipar résztvevőit érinti. A nagyobb ünnepek mellett hazánkban is évről évre egyre népszerűbbek azok az események, amelyek még nem tekintenek vissza olyan......

A nem régiben, az Uniós Bizottság által készített tanulmány szerint a vizsgált online kereskedelmi weboldalak közel kétharmada nem teszi lehetővé, hogy más unió tagállamaiból származó vevők online vásárolhassanak. Ez a jelenség jelentős problémát jelent az internetes kereskedelem számára, hiszen az online vásárlások száma több, mint......

Varázsoljuk széppé az ünnepeket a rászoruló gyerekeknek és családoknak!   Sajnos a mai világban számtalan ember él a környezetünkben, akik hiába dolgoznak, nevelnek 1-2-3 gyereket, különböző okok miatt mégsem a jólét jellemzi életkörülményeiket. Az ünnepek közeledtével a Webügy szeretne segítséget nyújtani a Re-Formáló Egyesület munkájában.......

Hasznos tudnivalók a nyílt- és zárt forráskódú rendszerekről Mindennapos munkánk során számtalan olyan kérdéssel találkozunk, amelyek kétségeket és zavart keltenek az ügyfelekben az online világ különböző területein. A Tévhitek és városi legendák az online világból cikksorozatunk célja, hogy eloszlassuk a kételyeket és átláthatóvá tegyük az egyes témakörökben......

Halloween ihlette reklámfilm remekek A reklám szó hallatán sokan azonnal fejvesztve menekülnek és továbbkapcsolnak másik adásra, vagy egyszerűen egy kattintással léptetik az unalmas, tolakodó és gyakran idegesítő bejátszásokat. Az egyre kiélezettebb piaci versenynek köszönhetően a reklámtevékenység is arányosan nő a szolgáltatók részéről, azonban ennek az......

Modern világunkban szinte elengedhetetlen az online jelenlét, azonban a folyamatosan fejlődő, bővülő lehetőségek és webes eszközök világában eligazodni nem könnyű feladat. Sok kérdés merül fel egy-egy döntés meghozatala és szerződés aláírása előtt, amely során óriási segítség lehet, ha van kitől kérdezni. Mi a Weboltalom? A......

KAPCSOLAT